10 éve van vállalkozásom!

2009. március 6. nem egy átlagos nap volt az életemben. Felkeltem, bementem az okmányirodába (akkor még nem Kormányablak volt), és elindítottam a vállalkozásomat. Azóta eltelt 10 év.

Azt mondják a statisztikusok, hogy a vállalkozások 80%-a az alapítását követő 5 éven belül megszűnik, és a maradék 80%-a pedig a következő 5 évben jár ugyanígy. Azaz elmondhatom, hogy immáron – ahogy ezt megjósoltam a tavaly megjelent könyvemben – abba a 4%-ba tartozok, akinek a vállalkozása 10 éve van a piacon.

1000,14 munkaóra

Aki olvasta a könyvemet, vagy akivel beszéltem róla, tudja, hogy mérem a munkával töltött időmet. Sőt, nem csak szimplán mérem, hanem munkatípusokra lebontva is megvannak a statisztikáim (hónapokra, évekre visszamenőleg).

De miért érdekes ez?
Sokszor mondják ügyfelek, hogy nincs idejük arra, hogy a saját vállalkozásukkal, weboldalukkal foglalkozzanak. Persze amikor erre azt mondom, hogy ez remek, mert akkor elég munkája van, akkor általában az a válasz, hogy „nem igazán”. Azaz nem az idővel, hanem inkább a motivációval van probléma.

Talán a 10 év legnagyobb tanulsága számomra az, hogy igenis megéri időt szánni a tartalomfejlesztésre. Mondom ezt úgy, hogy 2013 elejétől 2018 végéig (tehát 6 év alatt) 1000,14 munkaórát tettem a most látott weboldalba, illetve a WordPress videók oldalamba.

Ez sok, vagy kevés?
Egyben nézve sok. Visszaosztva 2191 napra (6 év) napi 13 perc 42 mp oldalanként, ami már nem sok. Utólag visszagondolva abszolút megérte, hiszen két olyan weboldallal rendelkezem, amelyek folyamatos bevétellel szolgálnak. Mindenfajta fizetett reklám és hirdetés nélkül.

Mit bánok a legjobban?

Az ilyen visszaemlékezések nem „igaziak” egy ilyen rész nélkül. A vállalkozás alapítása utáni héten már bevételem is volt, nem kevesebb, mint 2 000 (!) Ft. Azt bánom, hogy ezt nem tettem el, szívesen bekeretezném, és kitenném a falra. Láttam már étteremben ilyet, és nagyon tetszett a története. De erről lemaradtam.

10 éve és most:

A weboldal jobb legalján elérhető a szakmai munkásságom összefoglalója, azt nem ismételném meg itt. Inkább pár észrevételemet, amolyan „ötletroham” formában osztom meg, hogy mi változott 10 év alatt.

  • Legnagyobb munkabeli változás: 10 éve még volt egy főállásom egy multinál, de már csak ~2 évig (tehát 8 éve csak a vállalkozásból élek).
  • Tanulás: Az utóbbi 10 évben elvégeztem több OKJ-s tanfolyamot is, csupán azért, mert szeretek tanulni (pl.: Magánnyomozó képesítést szereztem) és/vagy mert ingyen volt és érdekelt. Illetve min. 200 könyvet is elolvastam (ebből az utóbbi 4 év pár hónapban 132-őt).
  • Leghasznosabb technikai újdonság (az okostelefonok mellett): 10 éve még talán úgy volt, hogy az utalások 2-3 nap alatt érkeztek meg. Most meg az azonnal (3-5 mp) utalás kapujában állunk, ami pár hónap múlva élesedik.
  • A legjobb döntés „berögzült” szokások elhagyásával: Anno még papírszámlákkal vesződtem, sőt, nem csak anno, hanem elég sokáig. Az utóbbi két évben rengeteg munkaórát és pénzt spóroltam az online számlázással.
  • Ami nem változott: 2008-ban, és 2018-ben is Lewis Hamilton lett a Formula 1 világbajnoka.

Mi volt a célom ezzel a cikkel?

A posztnak nincs különösen nagy célja, de talán egy tanulság mégis levonható belőle: a közhiedelemmel ellentétben Magyarországon is lehet boldogulni, ha valaki hajlandó érte áldozatos és kitartó munka formájában tenni.

Mindenkinek sikeres vállalkozás kívánok!

Cikkértesítő

Ha nem szeretne lemaradni az új cikkekről, akkor iratkozzon fel az értesítőre!

Extra ajándékként rögtön elküldöm a 199 weboldal készítés hiba című cikksorozatom elérhetőségét!

Szólj hozzá!