2022-es évértékelő, célok 2023-ra

Immáron a 5. évértékelőm következik (bánom, hogy nem kezdtem korábban, imádom írni). Hogyan sikerült a 2022, és mire készülök 2023-ban? Összefoglalom.

Az előző évek évértékelői:

2018-as évértékelő | 2019-es évértékelő | 2020-as évértékelő | 2021-es évértékelő

Hogyan telt a 2022-es évem?

Munka:

Szerencsére sikerültek a tavaly kitűzött főbb mutatók:

  • Áprilisban megújult ez a weboldalam is, illetve a WordPress videók is ráncfelvarráson esett át. De ez csak az első lépés volt, az év későbbi részében még sokat dolgoztam az oldalakon, amire elérte a mostani formát mindkettő (és még nincs meg minden amit terveztem).
  • Megírtam az 1920. szakmai cikkemet is (~920 db ezen a blogon van, ~1000 pedig a WordPress videókon). Továbbra is próbálom tartani a 10 naponta 1 cikk ütemtervet.
  • Megszereztem az 1100. ügyfelemet is.
  • Elkészítettem az 500. weboldalt is.
  • A 2022-es évről is elmondható, hogy sokat tanultam, teszteltem, hogy az ismereteimet naprakészen tartsam, az ügyfeleimet a legmagasabb szinten tudjam kiszolgálni, illetve megfelelő mennyiségű és minőségű tartalmat tudjak előállítani. Legfőképpen a WooCommerce webáruház és a GeneratePress ismereteimet bővítettem.
  • A tervezett árbevételi célt is elértem, nagyjából 300 tranzakcióból (weboldalak, oktatások, könyvek, stb.), igaz az előző évinél magasabb [~15%] óraszám alatt. Ennek oka a saját weboldalakkal eltöltött 215+ munkaóra, ami felvitte az óraszámot. Januárban sikerült rekord árbevételt elérnem, az első két hónap pedig szintén abszolút rekord volt együtt: árbevételben és ledolgozott munkaórákat tekintve is.
  • Júliusban jött a KATA-mizéria – ott részletesen írtam arról, hogy mit gondolok az egészről.
  • Ezen felül nagyon nagy dolgok nem történtek a munkában – szerencsére minden a terveknek megfelelően alakult.

Extra kiegészítés a munkához:
A 2021-es évértékelőnél írtam, hogy nagy fókusszal és időhatékonysági mutatóval dolgoztam. Mondhatni a “work hard(er), play hard(er)” elvet vallom. Ez a most lezárt évben sem volt másképpen, a 2022-es évben 213 olyan nap volt (igaz, ebből ~104 db hétvége), amikor 0 percet dolgoztam. Ami nálam ezzel egyenlő: se munka, se telefon, se e-mail. Ergo átlagosan csupán heti 2,92 ((365-213)/(365/7)) napot dolgoztam 2022-ben. Volt az évnek olyan időszaka, amikor minden nap dolgoztam, de olyan is, ahol 3, vagy ahol csak 2 napot dolgoztam hetente. Ennél kevesebbet az élő szerződéseim és kötelezettségeim miatt nem tudtam volna dolgozni, akárhogy is összesűrítettem volna a munkanapokat. Illetve az új megkeresések szempontjából sem előnyös, ha eltűntem volna akár 1-1 hétre.

Ugye, hogy milyen jól hangzik, hogy ennyi (szabad)napon mást tudtam csinálni?
De lássuk meg a másik oldalt is: Cserébe viszont a maradék napokon sokkal több órát teljesítettem. A 78 legkeményebb napomon átlagosan 10,58 órákat dolgoztam – sőt: a maximum egy nap alatt 14,98 óra volt (ami tényleg munka, 0 perc kávézás, FB-ozás: ezek ezen felül voltak – bár nem ezen a napon).

+1 dolog:
Immáron több mint két éve nem vagyok bejelentkezve (még ideiglenesen sem!) a telefonomon a vállalkozásban használt e-mail fiókomba, ami azt jelenti, hogy amikor nem vagyok gépnél, akkor semmilyen módon nem értesültem a beérkező levelekről. Sokkal nyugodtabb vagyok emiatt, még jobban elkülönül a munka a magánélettől a hétköznapokban is.

Vállalkozói szabadság vs. saját boldogság:
Továbbra is tartottam a tavalyi felismerésemet, hogy sokkal kevésbé számít a pénz, mint korábban – jobban számít a saját boldogságom, a szabadidő, és a hobbik megélése. Ez idén talán még jellemzőbb volt rám, mint korábban.

2 monitoron történő munkavégzés:
Immáron 1,5 éve így dolgozok, és továbbra is elégedett vagyok vele. Már nem fogok visszaállni 1 monitorra.

A kedd az új péntek
7. évre visszamenőleg van összesítve, hogy az éves ledolgozott munkaidőm milyen arányban oszlik meg a napok között. Eddig mindig a péntek volt a “leglazább” hétköznapom, amit most felváltott a kedd. Ennek oka, hogy többször a hétfőken nagyon megnyomtam, így keddre egy kicsit kevesebb szusz maradt, ami visszatöltődött a hét közepére és 2. felére.

Magánélet, bakancslista:

  • Túrázás: Nagyon keveset túráztam 2022-ben – a bringa volt az elsődleges sport és kikapcsolódás. De azért pár helyre, pl. a régi nagy kedvencre, a Prédikálószékre idén is felmentem. Néhány bakancslistás helyre is sikerült eljutnom szerencsére.
  • Kerékpározás: A ~13 év alatt összegyűjtött ~30800 km használat után lecseréltem a régi bringámat egy Balance 3.1 típusúra. Nagyjából 90 órát bringáztam idén, és 10 éve nem látott összesített átlagsebességgel tekertem. Ebből volt egy teljes Balatonkör, 1 Tisza-tó kör, és 9 Velencei tó kör. És a Margit-szigeten is mentem sok kört (közel van, és közlekedési lámpa nélküli pár km egy aszfaltozott kör). Balatonkör: 2022. június 27-én immáron 4. alkalommal – körbetekertem a Balatont (ennél csak 1x voltam ~25 perccel gyorsabb). Ami különleges volt számomra, hogy egyedül mentem végig, sőt zenét sem hallgattam. És belefértem 200 km-be, pedig kb. 1 km-t kóvályogtam is – soha nincs tökéletes kör. 🙂 És életem 8. legnagyobb napi bringás távja (300+ km a rekordom) lett végül. Ezen felül “boltbajárósnak” vettem egy Camping bringát is. Ezt nem kell féltenem, ha lezárom 10-20 percre. A Tisza-tó körön pedig rájöttem, hogy nem is szeretnék visszamenni Szlovákiába (tavaly írtam róla) tekerni a nagyon szuper, Duna gáton lévő bringaútra, hiszen a Tisza-tó még ennél is nagyobb élmény – nem kell ezért külföldre menni.
  • Saját túra: Ahogy írtam a korábbi években indult 2 saját szervezésű túrám. Ezeket 2022-ben több mint 200x teljesítették.
  • Olvasás: Az év nagyobb részében olvastam, mint az előző évben. Így összesen 28 könyvet olvastam, 7771 oldal terjedelemben. Ez a 2. legtöbb elolvasott oldalszám az utóbbi 9 évben – könyvek számában pedig 3. Összesen 112,28 órát olvastam.
  • Darts: Továbbra is háttérbe szorult. Átlagosan heti 1 alkalomra se jött ki a játék gyakorisága, ami az eredményen is meglátszott. De azért pár száz leget sikerült játszani így is.
  • Magánélet: Szerencsére minden rendben továbbra is. 🙂
  • Fogyás: A 3 évvel ezelőtt leadott 10+ kg-ot továbbra is tartom, így bátran ki merem jelenteni, hogy sikeres volt a fogyás, hiszen nem jöttek vissza a kilók. (-:
  • Sakk: Nyertem (12 győzelem, 1 döntetlen) egy 185 indulós online tornát 2022-ben, illetve élőben 2x is megmérettettem magamat (itt elsőre a középmezőnyben végeztem, másodjára kicsit hátrébb). Élőben sikerült egy “tökéletes” partit is játszanom, legalábbis az utólagos elemzés szerint mindig a legjobbat léptem. Ezen felül megtanultam rendesen (rutinszerűen jön) a futó+huszár mattot, amely az egyik legnehezebb matt (főleg az 50 lépéses szabály miatt). A legerősebb Stockfish program ellen, 32 lépésben, összesen 0,87 mp időfelhasználással oldottam meg a tanulási folyamat végére. Emellett éles játszmákban is 34 alkalommal (direkt alakítottam futó+huszár végjátékra a partikat, ahol lehetett, és nem adta fel az ellenfél) megoldottam.
  • Puzzle: Bakancslistás volt egy 1500 darabos puzzle kirakása. Ezt most kipipáltam. 74 óra leforgása alatt raktam ki, amelyből 34,5 óra volt az aktív kirakósozás. Egy New York látkép lett a végeredmény. Fotó lent.
  • Elmaradt nyaralások: Egy hetes nyaralást júniusban buktam csőtörés, és egy hozzá nem értő javítóbrigád miatt. Egy másikat pedig betegség miatt augusztusban (plusz a KATA-zárás miatt). Szóval a tervezett pihenők nem a terv szerint alakultak, de szerencsére bőven bepótoltam máskor a pihenést.
  • +1: vonatozás 🙂 Rákaptam, mit mondjak? Kényelmes, utazás közben Podcasteket tudok hallgatni, és nem haszontalanul telik az idő. Legalább 47 kisebb-nagyobb városba is eljutottam – több helyre többször is. A 2021-es 3659 km után 2022-ben 6083 km-t vonatoztam. Ráadásul sokkal nyugodtabbnak érzem magam közlekedés közben. Nem nyom a stressz pl. Pesten belüli utazáskor, nem érzem azt, mint amit régebben éreztem pl. egy metró lekésésekor.
  • Nyugdíj: “Jót” leveleztem a Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatóságával: gondoltam előrelátó leszek, és megnézem, hogy mennyi ledolgozott évről tudnak. Mondván, hogyha valami hiányzik, akkor most könnyebben tudom pótolni, mint ~30 év múlva. Hát nem sikerült. Még folyamatban van az ügy, több hónapja levelezünk ide-oda.
  • Vitorlás: Szerettem volna szerezni egy vitorlás vezetői jogosítványt, de bevallom kényelmesebb voltam, mint amennyire motivált. (-:
  • Egyéb: 1x kipróbáltam a teniszt, meglepően jó volt, tetszett. Korábban soha nem teniszeztem még.

Privát képgaléria, 2022:

Egy ilyen képet már nagyon rég szerettem volna csinálni. Végre lepakoltam emiatt a könyvszekrényt:

A kedvenc képem: életem során olvasott marketing, vállalkozás- és önfejlesztés, üzletkötés könyvek
A kedvenc képem: életem során olvasott marketing, vállalkozás- és önfejlesztés, életrajzi, üzletkötés, webes könyvek
Sakkversenyt nyertem
30800 km után új bringám lett :)
30800 km után új bringám lett 🙂
Ha már lúd... Vettem egy boltbajáróst is..
Ha már lúd: Vettem egy boltbajáróst is. (-:
Én is lefotóztam, nem csak ő engem.
Én is lefotóztam, nem csak ő engem.
Ez pedig a Google-kocsi képe rólam :)
Ez pedig a Google-kocsi képe rólam 🙂
Akarattya - az egyik kedvenc helyem
Balatonakarattya – az egyik kedvenc helyem
A Tisza-tavat is körbetekertem
A Tisza-tavat is körbetekertem
1500 db-os puzzle, 74 óra alatt, amiből 34,5 a rakás
1500 db-os puzzle, 74 óra alatt, amiből 34,5 a rakás
Balatonföldvár, 2022
Balatonföldvár, 2022
Élő sakkversenyen
Élő sakkversenyen – nagyon elgondolkoztam.
Találkoztam Polgár Judittal, és Anish Girivel (2764 ÉLŐ) is

A fent említett futó + huszár mattom, 32 lépésben, 0,87 mp felhasználásával:
Sakk közben rádiót szoktam hallgatni, ez – Nyári Kálmán: Nélküled – Disco’s hit edition szól a videó alatt.

Az évben olvasott könyvek közül azok, amelyek fent vannak a moly.hu oldalon – ahol ilyen szép összeállítást tudok csinálni az olvasmányaimról:

2022-ben olvasott könyvek. Képszerkesztő: Moly.hu, olvasmánylista

Ami nem szerepel a képen, de 2022-ben olvastam:

  • Kindzierszky Emil: Forever Living Products avagy hogyan élj a lehetőségekkel
  • Tusnádi Roland: Maxold ki a KATÁD
  • Vittinger László: Ne tukmálj, értékesíts!

A jólét tudománya (The Science of Well-Being)

A Coursera oldalon elvégeztem egy 10 hetes, a Yale Egyetem által létrehozott, “A jólét tudománya” című online tanfolyamot. A tanfolyamot világszerte több mint 4 millióan kezdték már el. Röviden arról szól, hogy feltárja a személyes boldogságot gátló tévhiteket, illetve különféle feladatokon keresztül segít az agyunk “áthuzalozásában”, valamelyik erre szolgáló (új élmények, hálanapló, véletlenszerű jóindulató cselekedetek, társas kapcsolatok kialakítása, fizikai aktivitás, alvás, meditáció, hálalevél írása) szokás kialakításával. A végcél egy olyan szokás kialakítása (4 hetes kihívással), amely egy boldogabb életet eredményez.

Kaptam egy tanúsítványt is a tanfolyam elvégzéséről:

A jólét tudománya – The Science of Well-Being tanúsítvány

A tervek 2023-ra

Vállalkozás:

  • A 2022-es évben elért árbevételt célzom meg ismét. Mivel évek óta a kapacitásom határán dolgozok, remélem ez 2022-ben sem fog gondot okozni. A könyvemben részletesen írtam arról, hogy egyelőre miért nem tervezem a kapacitásnövelést.
  • Szeretném megszerezni a legalább az 1150. ügyfelemet is.
  • Remélem elérem az 2000. szakmai cikket is.
  • Maximum annyi órát szeretnék dolgozni, amennyit 2022-ben.
  • Van egy titkos tervem, amit nem szeretnék még felfedni. (-: Ez továbbra is adott, hiszen 2022-ben nem léptem vele előre (a tavalyi listában is itt volt).

Hobbi:

Kicsit mások már a motivációk, mint korábban. Egy célt fogalmazok meg csak:

  • Jó lenne legalább annyit olvasni és sportolni mint idén. Most azt mondom, hogy nem fontos az eredmények hajszolása. Aztán majd meglátjuk, hogy mit hoz a jövő.

YearCompass kiegészítés

Minden évben értesítőt kapok, amikor megjelenik az évértékeléshez és évtervezéshez segítséget nyújtó YearCompass. Ebből is vettem pár kérdést érdekességnek:

2022-re vetítve:

  • A legbölcsebb döntés, amelyet meghoztam: Újra tudatosan, saját edzésterv szerint készültem Balatonkörre.
  • A legnagyobb lecke, amelyet megtanultam: Az élet nagyon kicsin múlik. Láttam június 21-én egy újraélesztést a Margit-szigeten. Pont ott bringáztam, amikor megállítottak a rendőrök, hogy nem mehetek tovább, mert történt valami.
  • A legnagyobb kockázat, amelyet vállaltam: Talán az egyedül teljesített Balatonkört sorolnám ide, bár ez sem volt kockázatos, mert 6 hetes felkészülés előzte meg.
  • A legnagyobb meglepetés az előző évemben: A KATA hirtelen szigorítása.
  • A legfontosabb dolog, amit másokért tettem: Az ügyfeleim segítése és támogatása mellett: 73 szakmai cikket írtam a két blogomon összesen.
  • A legnagyobb dolog, amelyet befejeztem: Balatonkör és egy 1500 db-os puzzle.
  • Mi a legjobb dolog, amit fölfedeztél magadban? Továbbra is: a sport iránti szeretet.
  • Mi az, amiért leginkább hálás vagy? A családom és a szuper ügyfeleim támogatásáért.
  • A legnagyobb csalódás? A Kengurupark Tiszaderzsen. A marketing az volt, hogy sétáljak a kenguruk között, és szelfizzek velük. Ezzel szemben kötéllel voltak szegélyezve az utak, nem lehetett odamenni a kengurukhoz. Olyan messze voltak, hogy normális képet sem lehetett csinálni róluk. Mindezt majdnem a Fővárosi Állatkert belépődíjáért.
  • Leggyorsabb üzletkötés: Ez nem YearCompassos szempont, de szeretném megőrizni az emléket. Kettő extrém üzletkötésem is volt, mindkettő a privát életemben. Az egyik Kelenföld vasútállomásnál: megbeszéltem egy személlyel, hogy veszek tőle préselt emlékérmét, és felszállok a Tatabányáról jövő vonatára, és elmegyek vele a Déliig, és közben megejtjük az adás-vételt. Végül erre sem volt szükség, felszálltam, megtaláltuk egymást, és még a vonat továbbindulása előtt le is tudtam szállni Kelenföldön. A másik szintén vasútállomásnál történt, Újpesten: könyvet vettünk, és úgy volt megbeszélve, hogy érkezéstől számítva 6 percünk van az adás-vétel lebonyolítására, mert indul is vissza egy vonat a Nyugati felé. De persze a vonatunk odafelé késett, visszafelé nem, így kb. 2,5 percünk volt leszállástól a másik vonatra felszállásig, úgy hogy közben elkezdtük keresni az eladót, még telefonon is beszéltünk vele, és még átvettük a könyvet is tőle. A lényeg, hogy amikor megláttuk, akkor észrevettük mögötte a mi visszafelé induló vonatunkat is. Sprint – könyvátvétel – vonatra felugrás. Az eladót annyira meglepte az egész, hogy utána pár órára írt is nekünk még:

2022-re nézve megígértem magamnak:

  • Ebben az évben azt nem halogatom tovább, hogy: többet foglalkozok a saját weboldalaimmal. Ezt tartottam is, megújult mindkét weboldal.
  • Ebben az évben abból merítem majd a legtöbb erőt, hogy: sokat fogok mozogni. Ezt is sikerült tartanom szerencsére.
  • Ebben az évben akkor leszek a legbátrabb, amikor: számomra ismeretlen dolgot próbálok ki. Egy 3 kerekű bringa kipróbálásán és egy teniszórán kívül nem próbáltam ki új dolgokat.
  • Ebben az évben akkor fogok igent mondani, ha: eszemmel és szívemmel is egyetértek a kéréssel. Ezt is sikerült tartanom.
  • Erre az évre azt tanácsolom magamnak, hogy: csak így tovább. (-: Sikerült. 🙂
  • Ez az év számomra azért lesz különleges, mert: majd elválik. (-:

2023-ra nézve fontosnak tartom:

  • Ebben az évben azt nem halogatom tovább, hogy: Még többet foglalkozok a saját weboldalaimmal.
  • Ebben az évben abból merítem majd a legtöbb erőt, hogy: továbbra is sokat fogok mozogni.
  • Ebben az évben akkor leszek a legbátrabb, amikor: számomra ismeretlen dolgot próbálok ki. Ez is szintén változatlan.
  • Ebben az évben akkor fogok igent mondani, ha: eszemmel és szívemmel is egyetértek a kéréssel. Szintén megmarad célnak.
  • Erre az évre azt tanácsolom magamnak, hogy: csak így tovább. (-: Nincs okom mást tanácsolni magamnak.
  • Ez az év számomra azért lesz különleges, mert: majd elválik. (-:

Önnek hogyan telt a 2022, és mit tervez 2023-ra? Írja meg egy hozzászólásban!

Cikkértesítő

Ha nem szeretne lemaradni az új cikkekről, akkor iratkozzon fel az értesítőre!

Extra ajándékként rögtön elküldöm a 199 weboldal készítés hiba című cikksorozatom elérhetőségét!

Szólj hozzá!