2020-ban kezdtem el tudatosan gyűjteni a munkám során felmerülő legviccesebb/legmegdöbbentőbb megkereséseket, illetve kifogásokat és mondásokat. 2022-ben sem volt hiány ezekből (ill. a privát életemből is van sztorim).
Korábbi listák:
FONTOS MEGJEGYZÉS!
Nem célom megbántani senkit, van olyan, aki az alábbi listán szerepel, és ügyfelem lett. De ami vicces, vagy ennyire megdöbbentő, azt kár lenne megtartani magamnak – hiszen úgyis mindjárt itt van a szilveszter! 🙂 És név nélkül adok közre mindent, hogy semmiképpen ne legyen azonosítható az, akitől származik. Természetesen azon sem lepődnék meg, ha néhány esetben az én szarkasztikus válaszom kerülne másvalaki hasonló listájára. Vágjunk is bele (időrendben)!
Mutatom az idei gyöngyszemeket:
Dőlt betűvel írom az eredeti megkeresést, majd utána következik az eredeti (vagy éppen el nem küldött, csak gondolt) válaszom vagy megjegyzésem.
„A f*szom ebbe a hülyébe! A pics*ba, fölébredtem.”
Reggel 09:29-kor így zárta egy ajánlatkérő a hívásomat (miután azt hitte, hogy már leraktuk). Mentségére legyen mondva: elnézést kért visszahíváskor, mondta, hogy későn feküdt le. Korábban volt már olyan (szintén téves lerakás után), ahol a feleség ecsetelte a férjnek a konzultáció után, hogy milyen jól jártam, hiszen csak kattintgattam és rutinból ment minden, milyen sok pénzt kerestem egy óra alatt… Imádom az őszinte véleményeket! (-:
„Már nem aktuális, mert megvett a konkurencia, és most neki dolgozunk.”
Visszakérdeztem, tényleg úgy kellett érteni, hogy felvásárolta a céget egy másik.
„Nem jó emberrel beszélsz, adom az asszonyt. Anya!!!”
„Én biztos nem hívom.”
Cigánykártyás ajánlatkérő. Nem is lett ügyfél.
„A mostani helyzetben tudom őrültségnek tűnik, hogy én weboldalt szeretnék.”
„Orosz bitcoin fizetési lehetőség lehetséges?”
Magántelefonszámról visszahívott valaki, kértem, hogy az azonosítás miatt árulja el a telefonszámát (hogy a függő ajánlatkérések között rákereshessek, és képben legyen). Mire ő: „Nem mondom meg a telefonszámomat, amíg nem árulja el, hogy ön ki.”
„Ezzel (megj.: weboldal elemzés szolgáltatást ajánlottam) nem vagyok sajnos előrébb mert az oldalt nem kell átnézni az tökéletes minden szempontból.” Előkerült 33 nap múlva ismét: „Kezdek kételkedni most már mindenben ami weblappal kapcsolatos, és kezd tele lenni az alsó részem is vele… Úgy tűnik ezek a SEO-k nem igazán lett jól belőve, úgyhogy ebben lehet elkéne a segítség mégis csak.” Szóval mégsem volt minden tökéletes. (-:
„És mikorra lehetne menni 14-én?”
Egy olyan ajánlatkérőmtől származó idézet, aki személyesen szerette volna megtartani a javasolt Skype konzultációt. Imádom! (-:
„Most olvastam az adatvédelmi tájékoztatómat, nem is tudtam, hogy van ilyen benne.”
Egy ügyfél mondta, miután a weboldal elemzés szolgáltatásom keretén belül végzett vizsgálat során találtam jogsértő részt az adatvédelmi tájékoztatójában. Mint elmondta, más webshopokból lett összeollózva a sajátja.
„Felvennék egy szellemi fogyatékos Micikét, és ha meghal, akkor egy másikat. Csak nincs már olcsón Micike.”
Ez az abszolút megdöbbentő és nem a vicces kategória. Egy vállalkozó szájából hangzott el, amikor azt ecsetelte, hogy az olcsó (ami már nem annyira olcsó) munkaerő mennyire nem számít számára. Gondolkoztam azon, hogy ezt közzétegyem-e itt, de végül azért döntöttem a közzététel mellett, mert engem sokkolt ez a hozzáállás, és el sem hittem hirtelen azt, amit hallottam.
„julialanyom333@gmail.com”
A nevet megváltoztattam. Egy ajánlatkérőnek volt „Ádám a fiam @ valami” típusú e-mail címe.
„Ajjaj! Azt látom, hogy a szomszéd épp rámgyújtja a házat. Jön a láng felém. Remélem nem lesz gond. Még van kb. 20 méter, a kerti csap pedig el van zárva!”
Ez egy januári Skype konzultáció során hangzott el az ügyfél szájából. Nem lett baj.
„Nem sértődők meg rajta, ha rosszat írtál az ingatlanosokról. Én is utálom őket, gátlástalanok, legszívesebben megdögölve látnák a másikat, nagyon kevés normálissal találkoztam életemben..”
Egy ingatlanos ügyfelem kért A sikeres online vállalkozás építőelemei című könyvemből egy példányt, és előre írtam neki, hogy ne vegye magára, hogy az ingatlanosokkal példálózok itt-ott.
„KÖSZI A KÖNYVET, MA MEGKAPTAM. A gyerekemnek már fogalom vagy, csillogó szemmel bontotta ki a könyvet, meg mondogatta a nevedet, mert azt mondtam neki, hogy neki küldted.”
Egy másik könyves visszajelzés. (-:
„Az kevés, hogy a weboldalatokhoz adok hozzáférést, azzal még nem tudják másik tárhelyre áttenni. De jelenleg nincs kollégám, aki megcsinálhatta volna, én meg nem tudtam. Hidd el van nekem is elég bajom. Meg fogom oldani, csak kell még egy kis idő… mert nem olyan egyszerű. Szerintem a domaint is kérjétek át saját kezelésetekbe, hogy ebből se legyen később gond.”
Ez volt az ügyfél korábbi webfejlesztőjének válasza, miután az ígérthez képest 8 nappal képest rákérdeztünk, hogy végre mikor óhajt hozzáférést adni a weboldalhoz. A stíluson felül szakmailag sem helytálló az érvelése, mert admin hozzáférés birtokában is megoldható egy weboldal másik tárhelyre költöztetése.
„Mi lehet vajon Ádám bizniszével, terveivel??? – gondoltam.”
Egy „marketinges” szerintem elég gyengére sikerült hírleveléből. 2022-ben van még aki elhiszi, hogy a küldő tényleg a random feliratkozón gondolkozik?
„Cégünk (önjelölt) IT üzemeltetési igazgatójaként megpróbálom Önnek lehetővé tenni az újonnan készített weboldal éles beüzemelését.”
Egy ügyfél tárhelyese kreált magának egy jól hangzó pozíciót, és erre hivatkozott, hogy érezzem, hogy ő fontos láncszem a gépezetben. A szavak mögött sajnos a tettek nem voltak ilyen beszédesek. 9 nap alatt sem volt képes küldeni egy hozzáférést a tárhelyre, hogy felmásolhassam a weboldalt. Egy lakásszövetkezet típusú házban élek, ahol az elnök fia tartott közgyűlést. Ő is a tekintélyével próbált rendet tenni, amikor arra hivatkozva próbálta csitítani a 80 éves nénit, hogy ő „ingatlanforgalmi szakjogász”, és jobban ért hozzá… Amikor egy következő pontban felhívtam az éppen tervezett jogszerűtlenségre a figyelmét, akkor csak hebegett habogott ez a „szakértő”. Nem értem soha, hogy a szakértelem hiányát, vagy éppen az arrogáns viselkedést miért kell jól csengő titulusok mögé rejteni. Mennyivel egyszerűbb lenne szimplán segíteni a másiknak, mintsem ilyen olcsó pszichológiai trükkel hatni az arra fogékonyakra (engem nem hat meg a titulus, az eredmények érdekelnek).
„A WordPressről nem írt véletlenül? Esetleg az oktató videói nem kaphatók?”
Egy, a WordPress videók weboldalamról érkezett üzenetben kérdezték ezeket.
„Ennyit nem akartam rákölteni.”
Ügyfél, amikor 2 óra konzultáció alatt feldobtunk egy 39$-os kinézettel felépített nagyon egyszerű weboldalt.
„Nem tudom. Kérdezze meg Putyint, meg a másik bohócot. Félek így, hogy az Unió is beszállt, fegyvert küldött.”
Az orosz-ukrán háború 5. napján (2022. február 28.) volt kifogás a „mikor lesz aktuális?” árajánlat-utánkövető megkeresésemre, egy budapesti érdeklődőtől. Egy órán belül Debrecenből is volt a háborúra hivatkozva elutasítás. Aztán az első 2 nap múlva kért egy 6-8x nagyobb árú szolgáltatásra árajánlatot. Mindkettőtől megkérdeztem egyébként, hogy ok, ha átterjed a háború, akkor nem aktuális, de mi van akkor, ha mégsem? Mert erre azért nagyobb esély van, hiszen nem mi háborúzunk. Akkor nem kellene fejleszteni a vállalkozást?
„Egy pályázatot bonyolítunk le. Szeretnék kérni árajánlatot erre a szolgáltatásra: Weboldal készítés és marketing munkák. Az árnak: 870.000 Ft-nak kellene lenni. A dátumnál kérhetném egy 2 héttel ezelőtti dátumra? Le tudnák pecsételni és aláírni is?”
No comment. Az ilyet instant utasítom el.
„Kedves Varázsló! Működik! Hála-hála-hála (-:”
Egy elégedett ügyféltől kaptam. (-:
Egy érdeklődő sokallta egy szolgáltatásom aktuálisan kedvezményes, 40 000 Ft-os árát. Azt hitte még ebből jön le 30%, pedig ez már a 30%-al csökkentett összeg volt. Mondtam, hogy adok 30 000 Ft-ért segítségnyújtás nélküli verziót, akkor azt mondta, hogy kb. 2 hét, amikor kap nagyobb összeget. Kérdezem (nem szeretem, ha nem tűnik igaznak a kifogás – akkor mondja meg, hogy meggondolta magát – évek óta hasonló kampányban senki nem értette félre), akkor hogyan fizetett volna, 28 000 Ft-ot, ha jól érti a -30%-ot? Erre a válasz: „Ne kíváncsiskodjak.” Mondom: de nem logikus, amit mond. Mondja: „Nem is vagyok logikus ember!” Viccesek az emberek, amikor hazugságon kapják őket….
„Tudok utánvéttel fizetni? Azt mondták, hogy ne utaljunk előre semmit!”
Egy érdeklődő a könyvemre. (egyébként nincs nálam utánvétes opció)
„Egyébként te (profi) webdesignerként bármilyen kinézetű weboldalt el tudnál készíteni? Úgy értem hogy a világ összes (eddig) létező weboldalát eltudnád/eltudtad volna készíteni? Tehát hogyha meglátogatsz bármilyen weboldalt akkor arról a weboldalról eltudnád-e mondani magadban hogy „ezt én is megtudtam volna csinálni, ezt én is megtudtam volna csinálni, stb.”!?”
Nagyképű az, aki erre a igennel válaszol, de a kérdés jó!
„Ne is keress! Egy – neked – szimpla kérdésem lett volna, amire csípőből tudtál volna válaszolni, megnyerve ezzel bizalmamat vásárlásra is. De te ezt, rossz érzékkel, elszúrtad. Köszönöm, ügyfélszolgálatban – azt hiszem – gyenge vagy! Megj: Ha nincs kapacitásod, hogy van időd 3 levelet is írni személyesen, meg telefonon is visszahívni? Hol a titkárnőd, te sikeres emberke? (-:„
Egy érdeklődő írta ezt a személyeskedő üzenetet, miután ajánlatot kért, és visszaküldtem neki egy sablon választ, amely szerint éppen nincs szabad kapacitásom. Ezen felül egy levelet (ami a 2. volt és nem a 3.) írtam neki, méghozzá azt, hogy amikor rámtette köszönés nélkül (mivel visszahívtam egy nem fogadott hívás alapján – amelyet nem tudtam azonosítani, lévén, hogy nem írta be a számát az ajánlatkérésbe) a telefont, csak annyit szerettem volna még mondani, hogy nálam nincs ingyenes segítségnyújtás. És ha így gondolja (hiszen telefonon is utalt arra, hogy nekem csak pár szó), akkor nem is keresem. Na itt írta válaszként a fentieket. Még ennyit írtam neki vissza: „Rendben. Rád úgyis a konkurenseimnél van szükség. (-:” (copyright Barazsy Ákos) És tényleg: a Tescoba se megyek be zsömlét kérni, hogyha ha majd elhajtanak, akkor el tudjam mondani, hogy bezzeg vásároltam volna is, de így már…
„Ha tudjuk korábbra hozni az jó. Én már a B oldalt nyomom (elmúltam 50) 20 óra után rohamosan csökken a koncentráció képességem.”
Ügyfél, akinek aznapra csak estére tudtam időpontot ajánlani.
„Kérem, hogy az összes megrendelésemet, amit a mai nap reggel tettem meg egyszerre küldjék, egy csomagban, ne kelljen több szállítási díjat kifizetnem. Megértésüket köszönöm.”
Valaki a kapcsolatfelvételi űrlapomról küldte nekem. Persze tévesen.
„Kedves Ádám, viccesen mondva én csak Marika néni vagyok a konyhából, aki most kapott egy felsőbb megbízást egy weboldal létrehozására. Mindenképpen WordPresst szeretnék.”
Imádom!
„Nem tudom, az már tegnap volt, elnézést.”
Amikor egy érdeklődőt csak másnap tudtam visszahívni, és kérdeztem, hogy miért keresett.
„Érdeklődnék hogy van-e rá lehetőség tőled megvenni a Titánok Eszköztára című könyvet, mert már régóta szeretném ki olvasni? 10 ezret adnék érte”
Valaki megtalálta a könyvajánlómat erről a remek könyvről. Sajnos nem eladó egyébként a könyv, el kellett utasítanom a megkeresést.
„Nagyon menő vagy, hogy nem minden nap dolgozol! (-:”
Visszajelzés arra, hogy tudatosan úgy alakítottam év 2. felét, hogy nem minden nap dolgoztam. Az évértékelőben lesz erről több szó, pontosabb adatokkal.
„A Noreply-től rendeltem, és nem azt kaptam.”
Gondolom megtalálta a noreply e-mail címekről szóló cikkemet. Azóta sem értem, mit szeretett volna.
„Ú b*zd meg, addig meghalok!”
Ajánlatkérő azonnali reakciója, miután mondtam neki, hogy sajnos már csak január legelső hetében tudok segíteni a problémája megoldában. Mint kiderült, 67 éves. Majd megnyugtattam, hogy nem hiszem azt (mármint: hogy elhunyna), és hívni fogom amint tudom!
Privát életből egy vicces példa: Egy sakkversenyre jelentkeztem e-mailben, ahol oda-vissza egy rövid emailváltásos párbeszéd (lejjebb) zajlott le köztem, és a szervező között. Egyszerűen zseniális, ahogy a szervező kezelte az észrevételemet.
– Ezúton igazolom vissza a nevezést. Kérnék szépen egy pontos születési dátumot is!
– Köszönöm, ott leszek! A születési dátumom milyen célból szükséges, és hol lesz felhasználva, ill. mennyi ideig és hol lesz tárolva?
– Különdíjak számításához kellett volna (illetve a születésnaposok ajándékot kapnak, aminek mondjuk 1:365-höz az esélye), de szerintem mindenkinek könnyebb lesz az élete ha eltekintünk tőle. Ez egy barátságos verseny, Isten mentsen minket a GDPR-től. (-: Sikeres versenyzést kívánok!
– Köszönöm szépen a gyors választ. Nem a verseny napján születtem. Ui.: 1:366 az arány. (-:
– Szökőévben mindenképp de az idei nem az. (-:
– De idén is 1:366-hoz az esély arra, hogy valaki október 8-án született-e. (-: Hiszen azért, mert nem szökőév van, még lehet az indulók között olyan is, aki február 29-én született, tehát az esélyszámításnál azon napok száma, amelyen egy induló születhetett: 366. (-:
– Köszönöm! Mattot kaptam (-: Pedig egy volt évfolyamtársam, aki február 29-én született és a 20. születésnapjára dömpert kapott Boldog 5. születésnapot felirattal! (-:
– Én is köszönöm, jót nevettem! (-: Aki szökőnapon született, az sose öregszik meg. (-:
– (-:
Privát életből egy megdöbbentő példa:
Vettem egy magánszemélytől valamit, amit Postán küldött el. Amikor feladta, leírta, hogy feladta, de nem volt könnyű, mert nagy tűz volt aznap a városukban. Megköszöntem, hogy feladta, gondoltam ezzel le is tudtuk a kommunikációt (még egy köszönő üzenetet terveztem írni, amikor megérkezik a küldemény). Másnap megint írt, miszerint: „Ma is volt egy tragikus eset. Meghalt a kecském.” És CSATOLTA A KÉPET a kiásott sírban fekvő kecskéről.
Aki a könyvemet árulja
Nem megkeresés, de vicces: időnként rákeresek pár, hozzám köthető dologra, hogy hátha ír rólam valaki. A könyvemre keresve találtam egy Vatera hirdetést, ahol egy antikvárium 6 990 Ft-ért árulja az egyébként újonnan is olcsóbb könyvemet, amelyhez ingyen jár dedikálás. Az antikvárium példánya használt, de dedikálva van. Zsuzsanna névre.
A slusszpoén: Írtam is neki, gondolva, hogy ezt a ziccert nem hagyom ki: „Ha elmegy ennyiért használtan, akkor a https://olcsoweboldal.hu/konyv/ alatt tudtok utánrendelni. (-:” De sajnos nem válaszolt.
Egyébként 2022. április 23-án találtam a hirdetését, és 5 hónappal később is elérhető volt:
Na persze nem is egy díjnyertes ajánlat így. Megtekintés után a Vatera hirdetéssel kerget böngészéskor, hogy vegyem meg a könyvemet:
Zseniális!