150 millió forintos magyar webshopos csalás

Legalább 150 millió forintot csaltak ki, legalább 3500 embertől. Az eddigi legnagyobb magyar ál-webshopos ügyről van szó.

A történetet azért osztom meg, mert tanulságos az, hogyan lehet „bárkiből” áldozat. Sajnos olyan ügyesek voltak, hogy a gyanakvóbb érdeklődőket is meg tudták téveszteni, nem is kis számban.

Főbb ismérvek, érdekességek:

  • Fantom cégvezető (ózdi romatelepen lett fizetve valakinek az aláírásért).
  • Viszonylag jól kinéző webshop. Az egyik, külföldről üzemeltetett shopot átnéztem – két apróságot találtam, amelyeknél néha valós shopoknál is nagyobb gondok vannak: fordítási hibák – hol tegez, hol magáz a rendszer. A másik pedig a jogi szövegek igénytelen megjelenítése.
  • Könnyen felépíthető, Prestashop motorra épített honlap.
  • Nem túl feltűnő kedvezmény, hogy sokan ráharapjanak, főleg azok, akiknek pár ezres forint is számít.
  • Külön informatikus, aki kezelte a shopokat és a pénzügyeket.
  • Sorozatbűncselekmény: egymás után zárták be és nyitották a webshopokat.
  • Részleges telefonos ügyfélszolgálat, hogy tovább működhessenek.
  • Ügyes trükk azért, hogy később tegyenek a károsultak feljelentést: levelet küldtek, hogy téves címzés miatt visszajött a csomag, és majd újra küldik – ki gondolná, hogy nem valós?
  • Több megye és a Kiberbűnözési Főosztály összehangolt munkája vezetett az elfogáshoz.
  • Rajtaütéskor még az okos TV-t is elvitték a nyomozók, mert minden, bármilyen kommunikációra alkalmas eszközt begyűjtenek ilyen eseteknél.

A Duna TV témában készült felvétele itt tekinthető meg:

Végeredmény:

A 10+ elfogott személy közül az egyiket 2129 (!!) rendbeli csalással vádolták meg.

Hogyan kerüljük el, hogy áldozatul essünk hasonlónak?

Itt írtam arról, hogy mik az árulkodó jelek egy csaló webáruháznál: Jogsértő webáruházak, avagy miért nem véd meg az utánvétes vásárlás?

Részlet a Rendőrség közleményéből:


Forrás:
police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/megszemelyesitettek-a-fantomokat

És így nézett ki a webshop:

Mi a tanulság?

Pár ezres spórolásának reményében nem vásárlunk „noname” helyről. Ennyi. Akkor sem, ha ránézésre nincs gond vele.

Cikkértesítő

Ha nem szeretne lemaradni az új cikkekről, akkor iratkozzon fel az értesítőre!

Extra ajándékként rögtön elküldöm a 199 weboldal készítés hiba című cikksorozatom elérhetőségét!

Szólj hozzá!