Lopják a szövegeit a weboldaláról? Mit tegyen?

Ha a konkurense (vagy más) másolja a tartalmait, az azt jelenti, hogy amit csinál, azt jól csinálja. Mit lehet tenni az ilyen, nem kívánt „elismerés” és/vagy lusta konkurens ellen? Mutatok egy lehetséges megoldást.

Szerzői jog

Nem vagyok jogász, nem szeretnék belemenni mélyen a dologba. A lényeg, hogy mindenkit megillet az általa létrehozott szellemi termékekre vonatkozóan az a szerzői jog, amelyet akár peres úton is érvényre lehet juttatni. És véleményem szerint nem szabad hagyni, hogy más jogtalan előnyhöz jusson a mi szellemi munkánk gyümölcse révén.

Dokumentálás

Ha értesült a jogsértésről, akkor az első és legfontosabb lépés, hogy képernyőképekkel és/vagy képernyő videókkal dokumentálja a jogsértést. A legprofibb megoldás, hogy közjegyzőhöz fordul, ő hiteles dokumentumot fog arról kiállítani, hogy az adott időpontban, egy adott url alatt milyen tartalom volt elérhető.

Mit lophatnak el?

Tőlem már loptak szöveget, képet, videót, szerződési feltételeket (az adataimmal együtt, annyira amatőr volt), de olyan is volt már, hogy a hangomat (!!) lopták el. Utóbbi hogy lehetséges? Pár WordPress videómról levették a hangsávot, és hang nélkül forgatott képernyő videókra rátették azt. 🙂

Felszólítás

Attól (ill. vérmérséklettől is) függően, hogy mekkora kárt okoz önnek a szerzői jogainak megsértése, 3 hatékony irányban indulhat el.

  1. Az egyik a „szép szó” elve, amikor ír a jogsértőnek, valami olyat, hogy „légyszi vedd le ezt és ezt a tartalmat, mert én írtam”.
  2. A másik lehet egyből egy „hivatalos” megkeresés, amely azt taglalja, hogyha X időn belül eltávolításra kerül a sérelmezett tartalom, akkor eltekint a jogsértés jogi útra terelésétől.
  3. A harmadik eset az, ha a 2. opciót választja, megfejelve egy kívánt kártérítési összeggel, mintegy peren kívüli egyezséget ajánlva. Persze plusz a sérelmezett tartalom eltávolítása is feltétel kell, hogy legyen. Itt érdemes még kiemelni a megkeresésben, hogy a kért kártérítési összeg kizárólag akkor „aktuális”, ha megadott határidőig kifizetésre kerül, és nem megy az ügy tovább, peres útra.

„Tőlem is loptak már!”
Lehet, hogy ezt a választ kapja a fenti megkeresésre. Hozzá szokták azt is tenni a jogsértők, hogy ők sem csináltak ebben ez esetben „ekkora ügyet” a dologból. Erre az a válaszom, hogy ideje megtanulni, hogy mit is jelent a szerzői jogok megsértése, és hogyan kell emellett kiállni.

Minden esetben kérjen pénzt?
Ne. Én sem kérek mindig. De ne hagyja, hogy a jóindulatával visszaéljenek. Előfordult velem olyan, hogy 1 levélváltás után emberileg sajnáltam azt, aki elkövette a jogsértést, és akit a 3. pontban leírt módon kerestem meg. És elgondolkodtam azon, hogy eltekintek a kártérítési igényemtől, mert végtére is akkora kárt nem okozott, „csak” az elveimet sértette meg. Azonban a bennem lévő (van ilyen végzettségem is) magánnyomozó nem hagyott nyugodni, és utánanéztem az embernek. Több ponton is kiderült, hogy vélhetően hazug kifogásokkal próbált meg mentesülni a kártérítési igényem alól, ezért nem tágítottam, kifizettettem vele a kártérítésként kitalált összeget. Ebben az estben végül jótékony célra elutaltam az így szerzett összeget.

Elvi kérdés!

Sok esetben valós kárt nem okoz az elkövető (és/vagy: nem szerez mérhető előnyt a jogsértéssel), csak elvi szinten. Az ember jó érzésére van ez hatással, hogy milyen dolog már ez, hogy amiért én dolgoztam, azt más az engedélyem nélkül használja fel? Tehát ez egy elvi kérdés. Nézőpont kérdése, hogy kinek mi a fontos: a nyugalma, vagy az elvei? Vagy akkor lesz nyugodt, ha az elveit betartják?

Azt mondja, hogy nem olyan komoly dolog ez, miért vesződne vele?
Ha a mobiltelefonját lopnák el, akkor is ilyen nyugodt lenne? Annak azért van értéke, mert „megfogható”? El kell fogadni, hogy a szellemi munkának is értéke van. Magam csak jogtiszta szoftvereket használok, és ezt büszkén mondom. Nem aludnék jól, ha attól kellene rettegnem, hogy rám törik az ajtót, mert tört szoftvereket használok.

Miért kell ezzel egyáltalán foglalkozni?

Nem kell, ha nem zavarja az alábbiak egyike sem:

  • Dolgozott valamivel, és más használja fel.
  • Pénzt keres valamivel, amelyet más pofátlanul lemásol.
  • Olyat másol öntől valaki, ami segít önnek (pl.: ÁSZF).
  • A másoló keres pénzt az ön szellemi munkája eredményével, térítésmentesen.
  • Anyagi és/vagy erkölcsi kárt okoz önnek a másoló azzal, hogy másol.

Mi van akkor, ha nem segítenek a fentiek?

Marad a peres út. Az már nem az én asztalom, egy, a szerzői jogban is jártas ügyvédet érdemes megkeresnie emiatt!

A borítókép forrása: flaticon.com

Cikkértesítő

Ha nem szeretne lemaradni az új cikkekről, akkor iratkozzon fel az értesítőre!

Extra ajándékként rögtön elküldöm a 199 weboldal készítés hiba című cikksorozatom elérhetőségét!

Szólj hozzá!